Projektjeink

Magyar
English
România
ápr. 24.

Üdítő lendületben: újabb fejlesztés AZ IDÉN 45 ÉVES MÁRKA ÜDÍTŐNÉL

A Márka Üdítőgyártó Kft. 12,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a GINOP-2.1.8-2017-00857 pályázati felhívás keretében

Üdítő lendületben: újabb fejlesztés AZ IDÉN 45 ÉVES MÁRKA ÜDÍTŐNÉL

2018.04.24.

A szerződött támogatás összege: 12,3 Millió Forint

A támogatás mértéke: 50%

 

A Márka Üdítőgyártó Kft. 12,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a GINOP-2.1.8-2017-00857 pályázati felhívás keretében, amelynek segítségével tovább növelheti versenyképességét egy adaptív technológiai innováció révén.

A társaság, mely az idén 45 éves Márka kizárólagos tulajdonosa, tavaly ősszel indította el a legendás üdítők saját gyártását zöldmezős beruházásának köszönhetően. Most pedig már egy új eljárást, illetve technológiát vezet be a piacon, hogy pozícióját és részesedését erősítse. Az új innovációjával nem is akárhogyan tudja bővíteni termékpalettáját: a fejlesztés révén magasabb feldolgozottsági szintű és magasabb hozzáadott értékű termékeket, illetve azok teljes szortimentjét tudja így a 100%-ban magyar tulajdonban lévő társaság előállítani.

Ennél a projektnél is a legfontosabb és egyben legerőteljesebb hazai és nemzetközi trendek kerültek fókuszba, azaz a fogyasztóik aktuális elvárásai: a gyors és könnyű felfrissülés, a változatosság, az alacsony kalóriatartalom és leginkább az egyre nagyobb teret kapó egészségtudatosság. Az új technológia beépítésével a Márka megvetheti lábát a jövőben az egyre népszerűbb, igen magas minőségi színvonalú sportitalok és funkcionális italok piacán is.

A mára kb. 50 főt foglalkoztató Márka Üdítőgyártó Kft. árbevétele 2016-ban 2,82 milliárd forint volt, mely 2017-ben túl lépte a 3 milliárd forintot. 2007-ben, amikor a Pécskövi család kezébe kerültek a Márka üdítők, 6 millió litert produkáltak, ez a szám 2016-ban már 35 millió volt. Az 1973-ban kifejlesztett első Márkának, a Szőlőnek mára további 47 „családtagját” palackozzák a Bács-Kiskun megyei üzemben, és ez a szám, ahogy a kapacitásuk és ezáltal lehetőségeik is, folyamatosan bővül.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A projekt befejezési dátuma: 2018. 06. 01.

A projekt azonosító száma: GINOP-2.1.8-2017-00857